Erzsébet királyné (Sissy) (1837–1898)

Életrajz

1854-től osztrák császárné, 1867-től magyar királyné

1854-ben házasodtak össze Ferenc Józseffel, de mivel elsőfokú unokatestvérek voltak, egybekelésükhöz külön egyházi engedély kellett. A házasságból négy gyermek született, közülük három élte meg a felnőttkort. Erzsébet ugyan szerette férjét, de nehezen viselte az udvar nyomasztó, szigorúan szabályozott légkörét. Fiatal feleségként különösen nyomasztotta anyósa már-már zsarnoki szigora. Nehezen viselte azt is, hogy gyermekei nevelésébe kevés beleszólást kapott. Mindennél többre becsülte a szabadságot. Nyughatatlan természete hosszú utazásokra sarkallta. A szabad ég alatt, lovon, megerőltető gyalogtúrákon edzette magát. Tornatermet rendezett be magának, kilométereket gyalogolt, Európa egyik legjobb női lovasának számított. De olvasni, sőt verselni is szeretett.

Szépségével tisztában volt, hajának ápolására rengeteg energiát fordított. Amikor öregedni kezdett, már nem engedte magát fényképezni. A Genfi-tónál egy olasz anarchista ölte meg.

Legendássá vált a magyarok iránti mély elkötelezettsége, ezért napjainkig élő kultusza van Magyarországon. Nemzetközileg előszeretettel hasonlítják őt Lady Dianához, aki ugyancsak nyughatatlan és boldogtalan volt.

 

„Iszonyú magyar honvágyam van.”
1869-ben írott levele Ferenczy Idához

F. Dózsa Katalin: Iszonyú magyar honvágyam van. Erzsébet és a magyarok. Rubicon, 1999. 9-10. szám, 47. o. 

 

(Az idézet Erzsébet királyné lépcsőjénél olvasható)

 

 

Megosztás

További életrajzok

Ferenc Ferdinánd (1863–1914)

1889-től az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse

Ferenc József (1830–1916)

1848-tól osztrák császár, 1867-től magyar király

Georges Clemenceau (1841–1929)

1906–1909 és 1917–1920 között Franciaország miniszterelnöke

I. Ferdinánd (1865–1927)

1914-től Románia királya

I. Péter (1844–1921)

(1844–1921), 1903-tól szerb király, 1918-tól szerb–horvát–szlovén király

II. Miklós (1868–1918)

orosz cár 1895-től 1917-ig

II. Vilmos (1859–1941)

porosz király, német császár 1888 és 1918 között

(Thomas) Woodrow Wilson (1856–1924)

1913 és 1921 között az Egyesült Államok elnöke

Rudolf (1858–1889)

Ferenc József fia, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse

V. Mehmed (1844–1918)

1909-től az Ottomán Birodalom szultánja

Erzsébet királyné (Sissy) (1837–1898)

1854-től osztrák császárné, 1867-től magyar királyné

gróf Tisza István (1861–1918)

Magyarország miniszterelnöke 1903–1905, majd 1913–1917 között

V. György (1865–1936)

1910-től a brit világbirodalom királya

III. Viktor Emánuel (1869–1947)

1900-tól Olaszország királya, 1936-tól az Olasz Birodalom és Abesszínia császára, 1939-től Albánia királya