V. György (1865–1936)

Életrajz

1910-től a brit világbirodalom királya

VII. Edvárd második fiaként nem György volt a trónörökös. 1893-ban feleségül vette a magyar felmenőkkel is rendelkező Mária Viktória tecki hercegnőt. Házasságukból hat gyermek született, közülük később ketten is követték a trónon. Sokszor és kitartóan tudott unatkozni.

Az első világháború elején civil ruhatárát elajándékozta, utána csak tábornagyi uniformist viselt. 1915-ben a nyugati fronton egy seregszemle alkalmával leesett a lováról. 1917-ben, az országban érzékelhető erős németellenes hangulat miatt, a német eredetre utaló Szász-Coburg-Gotha brit uralkodóház nevét Windsorra változtatta. A világégés során 450-szer tett látogatást katonái körében. Kikapcsolódásként napi egy-két órát foglalkozott bélyeggyűjteményével; ez a vadászat mellett idősebb korában is kedvelt elfoglaltsága maradt.

Uralkodása alatt dinasztiák tűntek el és birodalmak omlottak össze. A Windsorok trónja azonban a mai napig megmaradt.

 



„Találnia kell egy okot a háborúhoz, Grey!”
Edward Grey külügyminiszternek Nagy-Britannia 1914-es háborúba lépéséről
Anita Singh: Revealed: How King George V demanded Britain enter the First World War. The Telegraph on-line, 2014. július 26.

„Nem tudok osztozni nehézségeitekben, de a szívem veletek van a nap minden órájában.”
Kenneth Rose: King George V. Weidenfeld and Nicolson, London, 1983. 176. o.

„Végtére is egy teljesen átlagos fickó vagyok.”
Kijelentése a canterburyi érseknek, 1935.

Sue Strong Hassler–Donald M. Hassler (szerk.): Arthur Machen and Montgomery Evans: Letters of a Literary Friendship, 1923–1947. Kent State University Press, Kent–London, 1994. 87. o.

 

(Az idézetek a Trónok termében és a VI. teremben olvashatók)

 

 

Megosztás

További életrajzok

Ferenc Ferdinánd (1863–1914)

1889-től az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse

Ferenc József (1830–1916)

1848-tól osztrák császár, 1867-től magyar király

Georges Clemenceau (1841–1929)

1906–1909 és 1917–1920 között Franciaország miniszterelnöke

I. Ferdinánd (1865–1927)

1914-től Románia királya

I. Péter (1844–1921)

(1844–1921), 1903-tól szerb király, 1918-tól szerb–horvát–szlovén király

II. Miklós (1868–1918)

orosz cár 1895-től 1917-ig

II. Vilmos (1859–1941)

porosz király, német császár 1888 és 1918 között

(Thomas) Woodrow Wilson (1856–1924)

1913 és 1921 között az Egyesült Államok elnöke

Rudolf (1858–1889)

Ferenc József fia, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse

V. Mehmed (1844–1918)

1909-től az Ottomán Birodalom szultánja

Erzsébet királyné (Sissy) (1837–1898)

1854-től osztrák császárné, 1867-től magyar királyné

gróf Tisza István (1861–1918)

Magyarország miniszterelnöke 1903–1905, majd 1913–1917 között

V. György (1865–1936)

1910-től a brit világbirodalom királya

III. Viktor Emánuel (1869–1947)

1900-tól Olaszország királya, 1936-tól az Olasz Birodalom és Abesszínia császára, 1939-től Albánia királya